Szent László tanösvény​
Mogyoród Nonprofit Kft.
turizmus@monon.hu
+36 70 884 8504

Tanösvény állomások

Szent László tér (Klastromdomb)

klatromdomb
Szent László tér (Klastromdomb)
A településről, és egyben a Klastrom-hegyről az első fennmaradt írásos emlék egy német császári oklevél (1074 végéről származik), amely az 1074. március 14-én zajlott, győztes mogyoródi csatához köthető. A győzelem emlékére László (későbbi Szent László király) bencés apátságot alapított a mai Klastrom-hegyen.
László egy templomot építtetett a bencéseknek, amelyhez egy kolostor is csatlakozott. A török uralom alatt a kolostor pusztulásnak indult. 1725-ből származik egy feljegyzés, mely szerint: „Hajdan itt apátság volt és kolostor, amelynek romjai a falun kívül, a dombtetőn még megvannak." 1747-1749 között épült az új plébánia és a mai Szent Mihály Templom, amelyhez az ősi bencés templom és a monostor köveit is felhasználták.
Napjainkban a Klastrom-hegy szinte teljesen beépített. Az egykori apátság helyén ma park és emlékmű áll. Az itt felállított kőkereszt, kovácsoltvasból készített kerítéssel van körbevéve, mely a település szérűskerti részét jelezte anno. Sokan pihennek meg itt a kihelyezett padokon imába merülve. A téren található egy emléktábla, melyet 1974-ben a mogyoródi csata 900. évfordulójára helyeztek el a parkban.
Sebestyén Zoltán fafaragó művészünk Szent László tiszteletére faragott kopjafája jelzi az itt zajlott történelmi eseményeket, a királyt, aki győzedelmesen vívta csatáját. Az itt élő családok elődeikhez híven gondozzák a parkot, mely ma már a Szent László tér nevet viseli. Máthé György plébános atya kezdeményezésére több, mint 25 éve a Szent László kisbúcsú helyszíne a tér és a Szent László tanösvény egyik állomása.
MEGKÖZELÍTÉS:
Szent László tér (Klastromdomb): Kiss Ernő utca
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP)
4.1.1.15-2017-00007 sz. projekt

„Gyalogszerrel felfedezni a Budapest környéki hegységek és a Gödöllői-Dombság turisztikai termékkínálatát. „ Konzorciumvezető: Magyar Természetjáró Szövetség Konzorciumi tagok: Pilisi Parkerdő Zrt, Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
2021 © micron.hu kft. – Minden jog fenntartva